Shakira Isabel Mebarak Ripoll 1977 február 2-án látta meg a napvilágot a kolumbiai Barranquillában. Apja, William Mebarak, libanoni származású, ereiben inka és spanyol vér is csörgedezik. Anyja, Nidia dél-amerikai. Szülei számára hamar egyértelművé vált, hogy ez nem egy hétköznapi kislány. 18 hónaposan ismerte az ábécét, három évesen számolt, és négyévesen készen állt arra, hogy iskolába menjen. Szülei hastánciskolába iratták. Első dalát nyolcévesen írta az apukájához. Shaki már ekkor is gyönyörűen énekelt, de az iskolai kórusból kicsapták erős, kihallatszó hangja miatt. 1990-ben megnyert egy tehetségkutató versenyt, melyre szülei vitték el az akkor 13 éves kislányt. Ekkor kapta meg első lemezszerződését, így jelent meg a Magia. Ezt követte a Peligro 1993-ban, és a Pies Descalzos 1995-ben, ami már arany- és platinalemez lett Kolumbiában, Brazíliában, Chilében, és több más spanyol ajkú országban is, de az igazi shakirás hangzás a Dónde Están Los Ladrones? című lemezen érződik, ahol már együtt dolgozott Emilio Estefannal. Ezért az albumért két Grammy-díjat is kapott. Rövid ideig a színészkedésbe is belekóstolt. ,,17 évesen kipróbáltam magam egy szappanoperában, de mondhatom, borzalmas színésznő vagyok. Igazából nagyon élveztem a forgatást, mert olyan művészekkel találkozhattam, akik 20 éve elismertek a szakmában, a saját játékomra azonban sosem voltam büszke. Kínosan éreztem magam, amikor visszanéztem egy-egy epizódot.’’ A nagy sikerre való tekintettel az Mtv felkérte, hogy a Dónde Están Los Ladrones? című albumot énekelje fel újra unplugged album formájában. Ez az album nagy hírnevet hozott az énekesnőnek, de még nem volt komoly a dolog. Ekkor már kész volt a Laundry Service című főleg angol dalokat tartalmazó korong, mely már csak a kiadásra várt, és arra, hogy a Whenever, Wherever bebiztosítsa a sikert (2001). A dal telitalálat volt, Shakira Gloria Estefan segítségével hozta össze a spanyol, és az angol változatot is. Az album szenzációs volt, és hazánkban is elérte a platinalemez státust. Shakira robbanásszerűen tett szert a világhírnévre. Zenéje senkiére sem hasonlít. A pop, a rock, a latin és az arab zene stílusos keveréke. Maga írja a szövegeit, és ő a producer is egyben. Számainak zenéjébe is nagy mértékben beleszól, sőt van olyan száma, amit egy az egyben ő írt szövegestül, zenéstül. Nem hagyja, hogy beleszóljanak az életébe, hogy irányítsák. ,,Az énektudás mellet nem árt, ha az ember fejében is van valami. Én teljesen egyedül hozom a döntéseimet, nem hagyom, hogy mások beleszóljanak. Munkatársaim kiszámíthatatlannak tartanak. Szerintem inkább szenvedélyes vagyok, és olyan lendülettel élem az életemet, mint egy tornádó. Lehet választani: meghajolsz az akaratom előtt, vagy kettétörlek! Megszabadulok azoktól, akik ellentmondanak nekem. A menedzseremet például kirúgtam. Argentínában akartam koncertezni, mert ott sok rajongóm van, de ő nem volt hajlandó megszervezni, mert szerinte ráfizetés lett volna a buli. Nekem lett igazam: óriási tömeg előtt léptem fel, és megérte.’’ Shakira Tour of the Mongoose címmel nagyszabású koncertturnéra indult a világban, melynek első, hollandiai állomását DVD-re rögzítették. Így jelent meg 2004-ben a Live & off the Record címmel a koncertet, a koncert hanganyagát és egy egyórás dokumentumfilmet tartalmazó CD-DVD pakk.
Az énekesnő 2004 őszére ígérte az új albumot, de a rajongók nagy csalódására csak 2005 áprilisában került sor a folytatásra, amikor megjelent a La Tortura című spanyol nyelvű szám, melyet Shak Alejandro Sanzzal énekel együtt. A várva várt album június 7-én került a boltokba Fijación Oral vol.1 címmel. A vol.1 jelzés mutatta, hogy bizony hamarosan folytatás következik, mégpedig a teljes egészében spanyol album után jön az angol, melyen csak két spanyol szerzemény fordítása kap helyet. A La Tortura az év slágere lett, Shakira pedig az év énekesnőjének járó díjat vihette haza a 2005-ös Mtv Music Awardsról. 2005 novemberében a Don’t Bother már listavezető volt. November 29-én megjelent az Oral Fixation vol.2, melyen Shakiranak Carlos Santanaval is van egy közös száma, az Illegal. Az énekesnő sikereit figyelve a Fugees énekese, Wyclef Jean felkereste Shakirát, és felkérte, hogy énekelje fel újra vele egy régi dalát, a Dance Like This: Amores Como El Nuestro - t. Shakira nem sokat totojázott, átírta a zenét, a szöveget, és már indulhattak is a munkálatok! A Hips Don't Lie - ból szenzációs siker lett, minden országban rekordokat döntögetett, és a valaha legtöbbet játszott dalának, a pop történet legnagyobbikának kiáltották ki! Logikus volt, hogy egy kislemez nem elég ehhez a számhoz, és az Oral Fixation még csak féléve volt a boltokban, tehát a megoldás az volt, hogy újra kiadják az albumot a Hips Don't Lie - al együtt. 2006 - ban tehát megjelent az Oral Fixation vol.2. angol nyelvű lemez újrakiadása, melyen az eredeti számok mellett ott volt a Hips Don't Lie, és a La Tortura angol verziója is. Az énekesnő ezek után Oral Fixation Tour címmel világturnéra indult, melynek egyik állomása Budapest volt. A Miamiban rendezett első koncertet DVD - re rögzítették, az Oral Fixation Tour DVD 2007 - ben jelent meg. Folyt. köv. |